Elektrokardiográfia(Elektrokardiográfia, EKG vagy EKG) egy diagnosztikai és kezelési technika, amely rögzíti a szív elektrofiziológiai aktivitását időegységben a testfalon keresztül, és rögzíti és rögzíti azt a bőrt érintő elektródákon keresztül. Ez egy nem invazív felvételi módszer.
Az elektrokardiográfia etimológiája három görög szóból származik: "elektro", mert elektrofiziológiai tevékenységekhez kapcsolódik, "cardio", görög "szív" és "grafikon", görög gyökér jelentése: "leírás".
Az elektrokardiogram működési elve: minden alkalommal, amikor a szívizomsejtek szívverésének depolarizációja kis elektromos változást okoz a bőr felületén, ezt a kis változást az elektrokardiogram-rögzítő eszköz rögzíti, és nagyítja az elektrokardiogram leírására. Amikor a kardiomiociták nyugalmi állapotban vannak, lehetséges különbség alakul ki a pozitív és negatív ionok koncentrációjának különbsége a szívizomsejt membrán mindkét oldalán. A depolarizáció az a folyamat, amelyben a kardiomiociták potenciális különbsége gyorsan nullára változik, és a miokardiális sejtek összehúzódását okozza. Az egészséges szív szívciklusában a sinoatrial csomópont sejtjei által generált depolarizációs hullámok rendezett módon terjednek a szívben, először az egész átriumba, majd a kamrába a "belső vezető útvonalon". Ha két elektródát helyeznek a szív bármely két oldalára, akkor a két elektróda közötti percfeszültség-változások rögzíthetők a folyamat során, és megjeleníthetők az elektrokardiogramon vagy a monitoron. Az elektrokardiogram tükrözheti az egész szívverés ritmusát, valamint a szívizom gyenge részét.
Általában több mint két elektróda helyezhető a végtagokra, és párként használhatók a méréshez (például a bal kar elektródája (LA), a jobb kar elektródája (RA) és a bal lábelektróda (LL) a következőképpen kombinálható: LA + RA, LA + LL, RA + LL). Az egyes elektródpárok kimeneti jelét vezetékek halmazának nevezzük. Egyszerűen fogalmazva, az ólom az, hogy nézd meg a változásokat a szíváram különböző szögekből. Az EKG típusait ólomokkal lehet megkülönböztetni, mint például a 3-ólom EKG, az 5-ólom EKG és a 12-ólom EKG stb. A 12-ólom elektrokardiogram a klinikai gyakorlatban a leggyakoribb típus. Egyszerre 12 vezetékkészlet lehetséges változásait képes rögzíteni a test felületén, és ábrázolni az elektrokardiogram 12 ólomjelkészletét. Gyakran használják egyszeri elektrokardiogram diagnózishoz. A 3-ólom és az 5-ólom elektrokardiogramokat többnyire olyan helyzetekben használják, amikor a szív elektromos aktivitását monitorral kell folyamatosan ellenőrizni, például műtét vagy a betegek mentőautóban történő ellenőrzése során. A műszertől függően előfordulhat, hogy a folyamatos ellenőrzés eredményeit nem lehet teljesen rögzíteni.
Az elektrokardiogram a legjobb módja a szívritmuszavar mérésének és diagnosztizálásának. A szívritmuszavar diagnosztizálására szolgál, amikor a szív elektromos vezető szövete sérült, és a szívritmus változásait az elektrolit egyensúlyhiány okozza. A miokardiális infarktus (MI) diagnózisában kifejezetten megkülönböztetheti a miokardiális infarktus területét (de nem minden változás rögzíthető a szív elektromos aktivitásában).
Az elektrokardiogram nem tudja teljes mértékben értékelni a szív pumpáló képességét, amelyet általában echokardiográfiával vagy nukleáris gyógyszerrel végeznek. Bizonyos esetekben a normál EKG-képekkel rendelkező betegeknek szívmegállásuk lehet (ezt az állapotot elektrokardiomechanális szétválasztásnak nevezik).
A standard elektrokardiogram egy tizenkét ólomból álló (vezeték) rendszer, azaz 12 lead EKG, amely tizenkét vezetéket használ az elülső és vízszintes síkon, hogy tizenkét különböző irányban rögzítse a szív elektromos és fiziológiai tevékenységeit. Figyelje meg a depolarizációs hullámot két különböző szögből, majd ítélje meg a szívizom károsodás helyét az elektrokardiogram változásai alapján. A felvevőpapíron ez a 12 jel általában 4 oszlopban és 3 sorban van elrendezve.
Az első oszlop rögzíti a végtagvezetőket (Ólom I, Lead II és Lead III). A második oszlop rögzíti a kompressziós egypólusú végtagvezetőket (aVR, aVL és aVF), az utolsó két oszlop pedig rögzíti a mellkasi vezetékeket (V1 ~ V6). Néha azonban ezt az elrendezést nem használják, ezért nagyon fontos ellenőrizni az egyes érdeklődők címkéjét. Az egyes oszlopokban lévő 3 érdeklődő jeleit általában egyszerre rögzítik és nyomtatják ki.
Néhány szívciklus után menjen a következő oszlopba, és kezdje el rögzíteni a következő 3 vezetéket. Különböző oszlopok rögzítésekor a szívritmus megváltozhat. Az egyes ólomrekordok hossza nagyon rövid lehet, általában csak 1-3 szívciklus (a pulzusszám sebességétől függően), ezért nehéz lehet elemezni a szívritmus változásait ezek alapján. Ezért 1-2 "ritmusövet" gyakran nyomtatnak az elektrokardiogram-rekordba. A ritmuszóna általában 2 vezetéket választ (ez az ólom a legvilágosabban jeleníti meg a kamrai elektromos jeleket és a P hullámokat), és a szívritmus változásai az EKG felvétel során jelennek meg (általában 5-6 másodperc). A ritmusszíjat a folyamatos EKG-monitorozás során a képernyő kimenetére is alkalmazzák.
